Élni az életet 2. -2012.
2012-08-22
Idén második alkalommal hirdettük meg az „Élni az életet” pályázatot, és legnagyobb örömünkre 12 rendkívül színvonalas pályamunka érkezett be hozzánk június 15-ig. Nem volt könnyű dolgunk, nem hogy az idei díjazott kiválasztásában, de annak a hat pályázónak a kiválasztásában sem, akiket felkértünk arra, hogy mutassák be munkájukat az ünnepségen.
Külön öröm volt számunkra, hogy a pályázók közt a pedagógusokon kívül volt festő, dramaturg, levéltáros történész, jogász, sőt még egy alapítvány is.
Végül úgy döntöttünk, hogy idén azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen sok módon és formában lehet a Holokausztról beszélni diákoknak (és felnőtteknek is).
Az ünnepséget idén Prof. Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény ügyvezető igazgatója nyitotta meg, s Zitáról és munkájáról való megemlékezése mellett beszélt a Holokauszt oktatásának fontosságáról is.
Ezután Dr. Trom András újságíró, a Gábor család régi barátja beszélt az Alapítvány névadójáról, Gábor Zitáról.
Majd Dr. Fodor András, a Gábor Zita Alapítvány kuratóriumának elnöke felkérte a pályázókat, hogy mutassák be munkájukat.
Elsőként Urbancsok Zsolt, makói történész, levéltáros ismertette "A Holokauszt gyermekei"
című munkáját.
A miskolci jogász, Dr. Lehotay Veronika, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Jogtörténeti Tanszékének tanársegédje prezentálta a „Jogegyenlőség – jogkorlátozás – jogfosztás 1938-1944 között” című speciális kollégiumáról szóló pályázatát.
Zalubel István, váci festőművész célja az emberek szembesítése a képein keresztül, hogy hova vezet a tolerancia hiánya, a másság nem elfogadása, a vallási türelmetlenség, a bűnbakkeresés, a demagóg frázisok befogadása, aminek ma is fültanúi vagyunk. Pályázatának címe: „Mindenki maga választ, hogy kit követ”, de meg kell mutatni azt is, hogy melyik út hova vezet. Zalubel István az ecsetet használja ennek eszközéül. A pályázatra benyújtott képek 2012. 09. 11- 2012. 10.05-ig megtekinthetők az OTP Bank Nyrt. épület Aulájában Budapest, XIII. Babér u. 9.
Negyedikként Dr. Szűcs Marianna, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának docense prezentált. Pályázatának címe „Új tantárgyunk: A Holokauszt és áldozatai; zsidók, cigányok, fogyatékosok és más csoportok”, mely egy minden tanár-szakos hallgató által felvehető tantárgy.
Ezután „Az Élet Menete” Alapítvány „Utazó vagonkiállítás” című pályázatát a projekt megálmodója és megvalósítója, az Alapítványnál önkéntesként tevékenykedő Novák Ilona mutatta be.
Végül, de nem utolsó sorban a szécsényi FÉBÉ Társulat - mely a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szécsényi Tagintézményének színjáték tanszakán működő színjátszó csoportja - nevében Csukáné Szerémy Andrea, a csoport rendező-dráma tanára tartott előadást „A hullám musical” című pályázatukról, mely Todd Strasser azonos című regényét feldolgozó musical, középiskolásoktól - elsősorban – középiskolásoknak, célja a szórakoztatva nevelés.
Miután a hat – erre külön felkért – Pályázó bemutatta pályamunkáját, Gábor Zita gyermekei, Tom és Szofi átadták az Emléklapokat és a díjakat. f10
A kilenc piros szalaggal átkötött Emléklapot idén átvehették:
- Gonda Zita – „…messzeringó gyerekkorom világa…”
- Gombocz Eszter – Nyomkeresés című kiállítás
- Németh Józsefné – „Válaszd azért az életet…”
- Apró Melinda – Holokauszt és projektpedagógia
- Kovács Ferenc – Oktatási esélyegyenlőtlenségek újratermelődése és kezelési módjai
- Horváth Cecília – „Igaz embert keresünk”
valamint
Urbancsok Zsolt, „Az Élet Menete” Alapítvány És Dr. Lehotay Veronika.
A döntés nehézségét bizonyítja, hogy az ösztöndíjat idén megosztva ítélte oda a Kuratórium:
Minden eddigi és leendő Pályázónknak sok sikert és erőt kívánunk munkájához!
A Szakmai munkájáért és a nehéz döntésben nyújtott segítségéért idén az Alapítvány külön köszönetet mond Szepesi Jolánnak és Chava Baruchnak, akik eseti tagként segítették az Szakértő Testület munkáját.
Dabóczy Krisztinának és Kárpáti Jánosnak köszönjük a fotókat, melyekkel a beszámolót illusztráltuk.
A Gábor Zita Alapítvány külön köszönetet mond a HDKE-nek, akik támogatásukkal lehetővé tették, hogy a témához leginkább méltó helyen tartsuk meg az ünnepséget!
Köszönjük Pécsi Tibornak a folyamatos segítséget és mindenre kiterjedő támogatást!
Vágújhelyi Péternek a technikai háttér biztosításáért mondunk köszönetet!
Prof Dr. Szita Szabolcsnak pedig köszönjük a nem csak a HDKE nevében nyújtott segítségét, hanem a személyes támogatását is, és a Zita iránt érzett szakmai és emberi szeretetet, mellyel körülveszi Alapítványunkat.
Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek!